Tanácsok iskolakezdéshez, iskolai nehézségekhez

 Ismét itt vagyunk az iskola kezdés előtt nem sokkal, és egyre több szülő fejezi ki aggodalmait az új tanévvel kapcsolatban az autista, AD(H)D-s, neurodivergens gyermekével kapcsolatban.

És nem véletlen! Sajnos a legtöbb intézményben csak problémának, nem kívánatosnak tekintik, és így is kezelik az ilyen gyerekeket.

Pedig nem kéne, hogy ez így legyen. Ha azt az energiát, amit az ilyen gyerekek kirakásába fektetnek, az ilyen gyerekek megértésébe fektetnék, hosszútávon kevesebb energiába kerülne az egész, és ráadásul nem csak ezen gyermekeknek, hanem a teljes osztálynak, intézmények, és végül a teljes társadalomnak is hasznosabb és sokat segíthet!

Először is, mert így megértik egymást és befogadják egymást az igy nevelt gyerekek, és számukra nem lesz ismeretlen, szokatlan és furcsa egy autista a felnőtt társadalomban sem.

Másodszor, ahogy azt az előbb  is írtam, az oktatási intézményekben is kevesebb erőforrást kell belefektetni ezen gyermekek inkúziójába, főleg, ha már egyszer átestek a kezdeti nehézségeken, és már tudják is, hogy mit kell csinálni.

De ki mit tehet ezen célok érdekében?

Az intézmény

Egy "nyugiszoba" létrehozása. Ez egy olyan helyiség, ahol a gyerek egyedül lehet - de nem felügyelet nélkül! - csendes, le lehet kapcsolni a villanyt, vannak stimuláló eszközök (színes fény, különböző felületű tárgyak, cseppfotel, trambulin, súlyozott takaró...), beszélgető sarok (egy asztal, két szék)...

Kívül az ajtón egy használatban / szabad tábla.

Ezt a helyiséget elsősorban a meltdownt átélő gyerekeknek volna, hogy könnyebben tudjanak lenyugodni, gyorsabban átélni a meltdownt. 

De használható beszélgetéshez is, gyógypedagógiai szobaként is.

Fontos, hogy ez se nem büntető szoba, se nem jutalom! Ezt a szükség idején kell igénybe venni.

Tanárok, pedagógusok tovább képzése a témában. Nem egy gyógypedagógiai szakirány elvégzése, hanem a gyógypedagógus munkáját megsegítő tudás megszerzése a cél.

Ahol megtanulják azt, hogy az autizmus, AD(H)D nem hiba, nem rossz, és legfőképp nem a gyerek saját választása. Hogy mit kell, mit lehet tenni, milyen eszközök, lehetőségek állnak rendelkezésükre.

Felnőtt autista előadók meghívása, szabad beszélgetés.

Ez a blogbejegyzés megosztása. ;)

A pedagógusok

Először is nem ítélkezni, hanem megpróbálni megérteni az ilyen gyermekeket. Ezt elsősorban a felnőtt autisták által is támogatott, vagy épp gyártott tartalmak fogyasztása, a velük való kommunikáció.

Az osztály felkészítése

Elmondani az osztálynak, hogy mindenki más-más tulajdonságokkal (külső és belső) rendelkezik. Ehhez lehet játékos formában csoportosulni mondjuk hajszín, majd szemszín szerint. Aztán vannak olyan külső tulajdonságok amik nem csoportosíthatók, de sorrendbe állíthatók, mint a testmagasság (tornasor). De lehet ilyen a kéz hossza is, vagy a mutató ujj hossza.

Ezután jöhet a belső tulajdonság, mint a bátorság, vagy a szégyenlősség. Aztán jöhet olyan is, hogy ki mennyire jó egy tantárgyból. 

Végül jöhetnek az olyanok, amik már a neurodivergitást vezeti fel, mint az érzékenység, a tűrőképesség.

El kell mondani, hogy látjuk, hogy mind mások vagyunk, és közben meg mindenkivel van közös tulajdonságunk. Hogy vannak akiknek külsőleg nem láthatóan, de több nehézsége van, mert érzékenyebb, kevésbé tud jól kezelni egyes körülményeket.

És vannak, akiknek a kommunikáció (is) nehézséget okoz. Mert nehezebben értelmezi a másik testbeszédét, mimikáját, gondolatait a szavai mögött.

De ettől ők még nem rosszak, vagy hibásak, csak mások, eltérőek. És ha segítjük egymást, akkor ezek a különbségek, nehézségek nem furcsaságként fognak megjelenni, hanem simán csak egy fajta személyiségként.

Például, hogy van a kinek a szeme nem olyan jó, mint másnak, ezért szemüveget kell hordania a kompenzációhoz. És van akinek túl érzékeny egyes szerve, ezért neki is kellhet egy-egy eszköz, hogy jobban elviselje a külső ingereket. Ahogy mi is felvesszük a napszemüveget, ha túl erősen süt a nap, úgy másoknak szükségük lehet egy fültokra.

Hogy a csúfolódás nem egyenlő az ugratással! A különbség, hogy az alanya a dolognak élvezi e, vagy épp elszenvedi e azt. És, hogy aki csinálja annak mi a szándéka. És még ha a szándék valójában csak az ugratás (kezdetben), a játékos tréfálkozás, de könnyen lehet - főleg egy autista esetében - , hogy nem érti, nem úgy fogja fel a dolgot. És ezt egy gyerek nem fogja tudni jól megfogalmazni. Ezért ilyen helyzetekben kiemelkedő szerepe van a (gyógy)pedagógusoknak!

A pedagógus egyik fő nehézsége és kihívása az lehet, hogy az ilyen esetekben sem bűnöst (bűnbakot) kell keresni, találni, hanem a konfliktust a félreértést megoldani, átbeszélni. Hogy tanuljunk, fejlődjünk az esetből!

Igen, az oktatási intézményben a legnagyobb felelőssége a pedagógusnak van. Főleg a közvetlen kapcsolatban álló pedagógusoknak.

És az egyik legfontosabb, amit meg kell tegyen egy pedagógus, hogy meghallgassa és együtt működjön a szülőkkel! De ne csak a neurotipikus, hanem a neurodivergens gyerekek szüleivel is!

A szülő(k)

A szülők ismerik a legjobban a gyermekeiket. Bizonyos szempontból még a gyerektől is jobban ismerik őket. (Igen, más szempontból meg a gyerek ismeri saját magát a legjobban. De a kellő élettapasztalat és az információ hozzáférés hiánya miatt nehezebben tudja megfogalmazni és kifejezni magát).

Így a szülő legnagyobb felelőssége az, hogy kellő tájékoztatást adjon a gyerekről a pedagógusoknak. Hogy mik az erősségei, nehézségei, hogy mi segít neki ha épp meltdownja van, vagy ha már túlzottan feszült.

Kérjék a pedagógus(ok) együttműködését, egy "rohamnapló", vagy még inkább meltdown-napló vezetésében, hogy ezzel is elősegítsék a nehézségeit, és a zavaró ingerek megtalálását, kiszűrését.

Iskola után biztosítani a gyerek számára a kellő kikapcsolódást, hogy az egész napos felgyülemlett feszültséget valamelyest ki tudja adni. Ez lehet sport (ha lehet valami egyéni, ne csoportos), vagy valamilyen olyan tevékenység, hobbi, amit szívesen csinál és valóban nyugtató hatással van rá. Jellemzően ilyen az érdeklődési körrel való foglalkozás.

Hogy otthon, főleg ne közvetlenül a hazaérkezéskor, ne tegyünk fel túlzottan nyitott kérdéseket, mint a "mi volt a suliban?", mert ez csak frusztrálja, összezavarja a gyereket, mert nem tudja, hogy pontosan mire vagy kíváncsi. Zavaró lehet, a "hogy vagy?", "hogy érzed magad? típusú kérdés is, mert könnyen lehet, hogy nehézséget jelent számár az egész napos, és a pillanatnyi érzelmek szétválasztása, és egyáltalán a megértése, vagy csak azok megfogalmazása.

Inkább direktebb kérdéseket tegyünk fel, ha kíváncsiak vagyunk a napjára, és ezt is csak a nyugi óra utánra időzítsük, amikor már kiadhatta magából az aznapi feszültségeket.

Jó kérdés lehet, hogy "kivel, kikkel játszottál ma?", "mit játszottatok?", "Ez örömet okozott e neked?", vagy "Zavaros volt e a játék menete, szabályai?", "Voltál e ma boldog?", "Nevettél e ma?", "Mi okozta ezt?", "Voltál e ma szomorú?", "Történt e ma veled valami új, valami szokatlan?"....

Gyerekként

Gyerekként a legnehezebb az egész. Még egy támogató és segítő környezetben is rengeteg nehézséget kell leküzdeni, hát még egy nem segítő, pláne egy bántalmazó környezetben.

Egyedül gyakorlatilag lehetetlen megérteni, főleg megoldani a nehézségek okozta helyzeteket.

Az egyik legfontosabb dolog nem csak a többieket megérteni, hanem saját magunkat is! 

Épp ezért okoz sok autistának nehézséget az érzelmek. Mert sokunk nem tudja (jól) olvasnia mások érzelmeit, így a sajátját sem tudja jól, vagy olyan könnyen beazonosítani. Vagy épp jól olvassa másokét, de mivel ő meg nem úgy reagál, így azokat tévesen azonosítja be. 

És ennek bizony lehet egy keveréke is, ami aztán teljesen képes összezavarni az embert. 

Sokszor a környezeti ingerek is zavaróak egy autista számára, amit a környezet nem tart annak. 

Ezek elsősorban a túl érzékeny érzékelés miatt vannak jelen. De ugyanilyen zavaró tud lenni az alulműködés is. 

Elvonja az ember figyelmét, vagy olyan mértékben és formában zavaró, hogy a lényegi részre már nem tudunk odafigyelni.

Például, ha valakinek a hallása felülműködő, akkor az azt jelenti hogy az agy kevésbé, vagy akár egyáltalán nem képes arra, hogy a nem fontos zajokat a háttérbe tegye. Így, ha nem csak a tanár beszél egyedül, mert teszem azt kiscsoportos foglalkozás keretén belül beszélünk meg valamit, az egy ilyen autistának felér egy rémálommal. Mert nem elég, ha a környezetben lévő 6-24 forrást hallja, de ez mind beszéd, és ezek közül egyet kell kiszűrni, azaz agyon aktívan arra az egyre figyelni, és azt még meg is kell érteni! 

Szóval, ha ilyet veszünk észre magunkon, akkor érdemes egy füldugó, vagy egy fültok beszerzése. Nem féllel kell egész nap használnia, de amikor nagyobb a zajforrások száma, akkor érdemes használni. Sokat segít! 

De ugyanígy egy napszemüveg, ha a fénnyel vannak bajok. 

De lehet probléma az érintés is. Ez egyrészt a ruha anyaga, súllyal, vagy akár a színe is lehet probléma, ilyenkor kényelmes(ebb) ruhatárat kell beszerezni. 

Viszont a tényleges érintkezés ember és ember között is lehet probléma. Számomra ez önmagában nem okoz problémát. Ha tudok róla. Azaz látom, hogy ez fog bekövetkezni (kézfogás, váll veregetés...), vagy mondjuk olyan feladat van, vagy helyzet. 

Ellenben, ha nem tudok róla és nem is látom, akkor nagyon le tud blokkolni! Akár a tényleges "lefagyás" állapota is aktiválódhat egyik pillanatról a másikra. 

Ilyenkor ezt tudni kell a környezettel, akik idővel megszokják, hogy mikor és hogyan érjenek hozzánk. 

Együtt, közösen! 

Ez akkor a leghatékonyabb, ha együtt működik a szülői, és a pedagógus is a gyerekekkel. 

Hatásosabb, ha a tanár (is) mondja el a gyerekeknek, hogy miért és hogyan bánjunk egy olyan gyerekkel, aki másként reagál a környezetre, mint a többség.

Az összedolgozásnak azért van fontos szerepe még, mert ahogy már írtam, a gyereknek egyedül nagyon nehéz, szinte lehetetlen kitapasztalni és megérteni a saját helyzetét. A tényleges külső szempont (tanár, szülő) sokat segíthet abban, hogy rájöjjenek, hogy mik a zavaró(bb) tényezők egy-egy gyermek számára.

Általános iskola felsőben és középiskolában is vándorosztály tagja voltam. Ez azt jelenti, hogy bár volt saját osztálytermünk, de az szakmai, vagy speciális tanteremvolt, mint a rajzterem. Így mindenkinek ebben a teremben volt a rajzórája, emiatt mi meg mentünk az ő termükbe. Emiatt nem egyszer volt, hogy egyéb szünetbeli tevékenység (udvar, vécé, büfé) miatt nem az osztállyal együtt mentem át a másik teremhez. És, hogy a gondolataim elkalandoztak olykor, vagy belemerültem valamibe, és amikor "visszatértem" nem tudtam, hogy hol is vagyok, milyen nap van, mennyi az idő, így azt sem, hogy milyen óránk lesz, és az hol. Ilyenkor az órarend önmagában nem ad elegendő információt. Természetesen, ma már egy (okos)telefon, karóra megtudja adni a hiányzó adatokat, mint a nap, időpont.

Ha valaki azt látja, egy gyermek zavart, kétségbeesett, nyújtsunk neki segítséget! 

Viszont ilyenkor az "eltévedés" jelensége és a kétségbe esés miatt nehezen fogja fel, értelmezi a hozzáintézett szavakat, ezért érdemes röviden, egyértelműen fogalmazni! És ha lehet a kérdéseket minimalizálni. Így az eldöntendő kérdések (igen/nem válasz) a legjobb választás, mint a "Kell segítség?", "Eltévedtél?", "Melyik osztályba jársz?". Illetve adjuk meg neki a szükséges információkat: "Nincs semmi baj.", "Ma szerda van, és a 4-ik óra következik"...

Elsősök, új iskolát kezdők számára

Egy autista számára a világ nagyon kaotikus, bizonytalan lehet, így a változások is könnyen összezavarhatják, felzaklathatják.

Ezt úgy lehet minimalizálni, ha biztosítunk számára előre annyi adatot, amennyit csak lehet. A legjobb, ha még a tanév kezdés elött (akár csak egy nappal is) bejárhatja az iskolát. Első sorban a leendő tantermét, hol található a vécé, tanáriszoba, ha van akkor a nyugiszoba, étkezde, büfé, azok a termek, amiket még használni fognak (rajzterem, technika terem, tornaterem). Ha szükséges, akkor mindegyiket úgy, hogy mindig visszatérünk a saját terméhez és onnan vezetjük el a következő helyre. Így a saját terme lesz a biztos pont az iskolában.
Ha a bejárás megvolt - amit ha lehet max 1-2 másik gyerekkel együtt tegyünk meg! - üljünk be a saját terembe, ha már megvan előre az ülésrend, akkor a saját helyére, és beszéljük át a szabályokat. Főleg azokat, amiket ő fog leginkább kihasználni, mint a nyugiszoba igénybevétele. Vagy azt, hogy ha feszült, kezd kimerülni, azt hogyan jelezze. Kártya, karkötő, sapka, sarokba vonulás....