Mi is az az autizmus?
Eltérő felépítés, ezért eltérő működési idegrendszer. Nem rossz, nem is rosszabb, és nem is hibás. Másmilyen. Ahogy egy sport autó, és egy SUV (városi, családi autó). Ebből kifolyólag másként érzékeljük a minket érő ingereket, ezért másként is reagálunk rá, ezért másként is gondolkodunk, ezért másként is viselkedünk, és másként is kommunikálunk.
Tekintsünk az egészre úgy, mintha minden ember egy autóban ülne, ez lenne maga a személy, és ahogy közlekedik, maga a személyiség, a viselkedés. Ugye nem is olyan elképzelhetetlen ez.
Ezért is ez a példa. Azzal a különbséggel a valós közlekedéshez képest, hogy nincsenek autósiskolák, ahol a KRESZ-t megtanuljunk, hanem mindenki maga tanulja meg a többiek viselkedése alapján. De közben, meg mindenkinek ott van egy KRESZ könyv a kesztyűtartóban.
A KRESZ szabályok a társadalmi szabályok. Vannak egyértelmű, könnyen, gyorsan, jól értelmezhetőek, mint a kötelező haladási irány. Kör alakú, kék alapon egy fehér nyíl. Ezt könnyű megtanulni. Ezt még azon gyerekek is megtanulják, akik soha sem ültek autóban.
De vannak kevésbé egyértelműek, de még mindig jól elkülöníthető jelentésű táblák, mint a főutat jelző sárga trapéz. Erre még úgy-ahogy ráérez az ember, de nem feltétlen egyértelmű már. Aztán vannak egyéb jelzések, mint az útburkolati jelek: nyilak, vonalak... Ezek is viszonylag egyértelműek, de például a forgalom elől elzárt területet már trükkösebb megérteni.
És vannak a nem jelzett, csak a KRESZ-ben megfogalmazott szabályok, mint a jobbkéz szabály. Na erre a való életben szinte lehetetlen magunktól rájönni.
Mégis a szociális életben lévő szabályokat, teljesen mindegy hogy mennyire egyértelműek, vagy jelzettek, a többségek nem okoz ezeket megérteni, és így megtanulni.
Autistának lenni olyan, mintha hirtelen egy indiai hegyi kis faluból valaki idekerülne Európába, Budapestre egy autóba, és azonnal boldogulnia kéne a forgalomban.
Ráadásul az autók sem egyformák. A többség Suzukival közlekedik, de vannak Škodák, BMW-k, Audik, Hundayok... Azaz hasonlóan működnek, csak kisebb eltérések vannak köztük, más-más tulajdonsággokkal rendelkeznek. Vannak külső tényezők, mint a méret, szín... ezek egyértelműen összeegyeztethetők az emberi külsőségekkel is. És vannak a belső, elsőre nem látható tulajdonságok, mint a motor ereje, fogyasztása, manuális vagy automata váltó...
De az autisták meg elektromos autóval kell közlekedjenek. Viszont Budapesten nincsenek elektromos töltőállomások, vagy csak kevés van, így számunkra nincsenek megfelelő feltöltődési lehetőségek, szemben a sok benzines autóval, melyeknek minden tizedik sarkon van egy-egy benzinkút.
Továbbá az autók tele vannak mindenféle segédrendszerekkel, mint az ABS, tempómat. Ezeket is megtanulja a többség használni, bekapcsolja és funkcionál. Míg az autisták esetén ezek nincsenek jelen. Megtanulunk úgy csinálni, mintha lenne, de ez folyamatos plusz energiát, figyelmet igényel.
Ehhez képest ott áll az autista, vált a lámpa, rádudálnak, és nem érti, hogy mi történik, miért lett hirtelen mindeneik ideges, agresszív mögötte, mert nem is tudja, hogy a lámpát kéne nézni, arra kéne reagálni. Elkezdi a fejét kapkodni, hogy mi változott, de mivel előtte sem figyelt fel a lámpa jelentőségére (csak egy másik autós, vagy a forgalom miatt állt meg), így a változást sem veszi észre, csak azt, hogy már megint megszegett egy szabályt, és nem tudja, hogy mit is kéne csinálni, és a kiabálás, dudálás nem oldja meg a helyzetet, ellenben ront rajta, mert csak elvonja a figyelmet, hogy most ő akar valamit mondani, közölin, vagy mire akarja felhívni a figyelmet. Az autós meg szintén nem érti, hogy miért nem reagál már a másik, miért csak áll ott, hiszen már háromszor is dudált...
Ezért lenne jó, ha azt látjuk, hogy valaki nem az elvárásoknak megfelelően "közlekedik", viselkedik, akkor nem csak a megszokott módon egyre nagyobb nyomást helyeznénk rá, hanem kedvesen, nyugodtan megkérdeznénk, hogy kell e neki valamiben segíteni, és ha igen, akkor miben és hogyan?
De ezzel a témával már nagyon sokan foglalkoztak, rengeteg leírás, definíció van az interneten, akkor mégis miért írok én is erről egy újabbat?
Nos, mert én inkább egy szemléletet hozok, mintsem egy magyarázatot, valódi leírást, definíciót.
Nos, mert én inkább egy szemléletet hozok, mintsem egy magyarázatot, valódi leírást, definíciót.
Értelmező szótár
Hogy a későbbiekben ne okozzanak a fogalmak fennakadást, egy kis értelmező szótárat teszek be ide:
NT - NeuroTipikus : olyan személy, aki a többséghez tartozik, azaz nem eltérő.
ND - NeuroDivergens : olyan személy, aki NEM a többséghez tartozik, eltér az idegrendszeri felépítése.
AD(H)D - (Hiperaktív) figyelemzavaros : Azokra használjuk ezt, akiknek nehézséget okoz a figyelem fókuszálása, az elsősorban külső tényezők, ingerek miatt. De ha sikerül, akkor hiperfókuszra képesek, amikor meg a külvilág kerül elnyomásra.
Meltdown - "Dühroham" : Az autistákra jellemző, önkéntelen viselkedés, mely a túltelítettség, a felgyülemlett belső feszültség követkeménye, a test reakciója az elme elnyomásával szemben.
PDA - kóros elvárás kerülés : Az autizmus egyik altípusa, melyet a nevében foglalt viselkedés emel ki.
Autista (Aspergeres) : ezt fogjom bővebben kifejteni:
Az emberek, mint autók
Tekintsünk az egészre úgy, mintha minden ember egy autóban ülne, ez lenne maga a személy, és ahogy közlekedik, maga a személyiség, a viselkedés. Ugye nem is olyan elképzelhetetlen ez.
Ezért is ez a példa. Azzal a különbséggel a valós közlekedéshez képest, hogy nincsenek autósiskolák, ahol a KRESZ-t megtanuljunk, hanem mindenki maga tanulja meg a többiek viselkedése alapján. De közben, meg mindenkinek ott van egy KRESZ könyv a kesztyűtartóban.
A KRESZ, mint társadalmi szabályok
A KRESZ szabályok a társadalmi szabályok. Vannak egyértelmű, könnyen, gyorsan, jól értelmezhetőek, mint a kötelező haladási irány. Kör alakú, kék alapon egy fehér nyíl. Ezt könnyű megtanulni. Ezt még azon gyerekek is megtanulják, akik soha sem ültek autóban.
De vannak kevésbé egyértelműek, de még mindig jól elkülöníthető jelentésű táblák, mint a főutat jelző sárga trapéz. Erre még úgy-ahogy ráérez az ember, de nem feltétlen egyértelmű már. Aztán vannak egyéb jelzések, mint az útburkolati jelek: nyilak, vonalak... Ezek is viszonylag egyértelműek, de például a forgalom elől elzárt területet már trükkösebb megérteni.
És vannak a nem jelzett, csak a KRESZ-ben megfogalmazott szabályok, mint a jobbkéz szabály. Na erre a való életben szinte lehetetlen magunktól rájönni.
Mégis a szociális életben lévő szabályokat, teljesen mindegy hogy mennyire egyértelműek, vagy jelzettek, a többségek nem okoz ezeket megérteni, és így megtanulni.
Autistának lenni olyan, mintha hirtelen egy indiai hegyi kis faluból valaki idekerülne Európába, Budapestre egy autóba, és azonnal boldogulnia kéne a forgalomban.
Ráadásul az autók sem egyformák. A többség Suzukival közlekedik, de vannak Škodák, BMW-k, Audik, Hundayok... Azaz hasonlóan működnek, csak kisebb eltérések vannak köztük, más-más tulajdonsággokkal rendelkeznek. Vannak külső tényezők, mint a méret, szín... ezek egyértelműen összeegyeztethetők az emberi külsőségekkel is. És vannak a belső, elsőre nem látható tulajdonságok, mint a motor ereje, fogyasztása, manuális vagy automata váltó...
De az autisták meg elektromos autóval kell közlekedjenek. Viszont Budapesten nincsenek elektromos töltőállomások, vagy csak kevés van, így számunkra nincsenek megfelelő feltöltődési lehetőségek, szemben a sok benzines autóval, melyeknek minden tizedik sarkon van egy-egy benzinkút.
Továbbá az autók tele vannak mindenféle segédrendszerekkel, mint az ABS, tempómat. Ezeket is megtanulja a többség használni, bekapcsolja és funkcionál. Míg az autisták esetén ezek nincsenek jelen. Megtanulunk úgy csinálni, mintha lenne, de ez folyamatos plusz energiát, figyelmet igényel.
Ami a neurotipikusoknak ösztönszerűen megy, azt nekünk először meg kell értenünk, hogy alkalmazni tudjuk. De ezek nálunk sosem fognak ösztönszerűen működni! Viszonylag rutin szerűen akár, de ösztönszerűen soha!
Ilyen lehet (!) a szemkontaktus is. Tehát nem is feltélen van jelen, és így nem feltétlen jelent nehézséget sem. Ugyanúgy nem lehet minket "Autista" - "Aspergeres" csoportra bontani, ahogy egyik jellemzőt sem lehet egyértelműen, és kizárólag az autistákra vonatkoztatni. És valójában bármelyik jellemző még a neurotipikusoknál is előfordulhat! Nincs egy egyértelmű határ.
Mert nem a tulajdonságink határoznak meg minket, hanem a személyiségünk, a képesség profilunk határozza meg a tulajdonságainkat. És mint olyan, nálunk is jelen vannak az empátia, a szerepjátszás, a de még a szemkontaktus is. Csak más formában!
Ezt úgy lehet jól elképzelni, hogy mikor vezetsz, azt az utasítást kapod, hogy szigorúan az utat szabad csak nézned! És amint elveszed a szemed onnan, valaki azonnal rád szól, hogy az utat nézd! Talán nem tisztelsz engem, hogy nem az utat nézed? Pedig vezetés közben rengeteg dolog történik. És a legtöbb minden nem az elötted lévő úton! Ezért valójában, a figyelmed elkalandozik, a forgalom másik részére is odafigyelsz. De a járdára, a repülőre, a táblákra és még mi egyébre is.
Úgy meg baromi nehéz szabályosan vezetni, ha szigorúan az elötted lévő utat kell nézned! Na, ugyanez van az autisták esetben is, amikor arra kéred, kötelezed, hogy a szemedbe nézzen! Feleslegesen időt, figyelmet, és energiát köttetsz le vele, ami a kommunikáció kárára megy.
Az autóval való közlekedés nekünk sem okoz problémát - megtanulni járni. De a forgalomban való részvétel - társadalmi, szociális interakciók - kevésbé megy már jól. És minél nagyobb a forgalom, annál rosszabbul megy. Több mindenre kell figyelni, többi autós, jelzések, íratlan szabályok, időjárás, látási viszonyok...
Ráadásul minden más közlekedő egyben (akár) rendőr is. Így ha megszegem a szabályokat, gyakorlatilag bárki "megbüntethet". És a legrosszabb ebben az, hogy tűnhet úgy, hogy egyes szabályokkal már tisztában vagyunk, pedig valójában nem, csak inkább szerencsénk volt vele - mint a jobbkéz szabály. Felépítünk egy egyéni, nem feltétlen egyszerű szabályt rá, ami úgy tűnik, hogy megfelelő, aztán egyszer csak jön egy helyzet, amikor már hibát ejtünk, és jön is az értetlenkedés. Főleg, ha ismerősök előtt sikerül a bakit elkövetni.
Ezek miatt fordulhatnak elő az olyan gondok, mint a piros lámpánál való állás esete. Ha van egy elbambult ND, ADHD-s, aki nem veszi észre, hogy zöldre váltott a lámpa és nem indul el, rádudálnak, összeszedi magát, észleli a helyzetet, reagál, azaz elindul. Az ADHD-stól nyilván ez több energiát igényel, de tudja abszolválni.
Úgy meg baromi nehéz szabályosan vezetni, ha szigorúan az elötted lévő utat kell nézned! Na, ugyanez van az autisták esetben is, amikor arra kéred, kötelezed, hogy a szemedbe nézzen! Feleslegesen időt, figyelmet, és energiát köttetsz le vele, ami a kommunikáció kárára megy.
Az autóval való közlekedés nekünk sem okoz problémát - megtanulni járni. De a forgalomban való részvétel - társadalmi, szociális interakciók - kevésbé megy már jól. És minél nagyobb a forgalom, annál rosszabbul megy. Több mindenre kell figyelni, többi autós, jelzések, íratlan szabályok, időjárás, látási viszonyok...
Ráadásul minden más közlekedő egyben (akár) rendőr is. Így ha megszegem a szabályokat, gyakorlatilag bárki "megbüntethet". És a legrosszabb ebben az, hogy tűnhet úgy, hogy egyes szabályokkal már tisztában vagyunk, pedig valójában nem, csak inkább szerencsénk volt vele - mint a jobbkéz szabály. Felépítünk egy egyéni, nem feltétlen egyszerű szabályt rá, ami úgy tűnik, hogy megfelelő, aztán egyszer csak jön egy helyzet, amikor már hibát ejtünk, és jön is az értetlenkedés. Főleg, ha ismerősök előtt sikerül a bakit elkövetni.
Ezek miatt fordulhatnak elő az olyan gondok, mint a piros lámpánál való állás esete. Ha van egy elbambult ND, ADHD-s, aki nem veszi észre, hogy zöldre váltott a lámpa és nem indul el, rádudálnak, összeszedi magát, észleli a helyzetet, reagál, azaz elindul. Az ADHD-stól nyilván ez több energiát igényel, de tudja abszolválni.
A meltdown, mint automata fékrendszer
Ehhez képest ott áll az autista, vált a lámpa, rádudálnak, és nem érti, hogy mi történik, miért lett hirtelen mindeneik ideges, agresszív mögötte, mert nem is tudja, hogy a lámpát kéne nézni, arra kéne reagálni. Elkezdi a fejét kapkodni, hogy mi változott, de mivel előtte sem figyelt fel a lámpa jelentőségére (csak egy másik autós, vagy a forgalom miatt állt meg), így a változást sem veszi észre, csak azt, hogy már megint megszegett egy szabályt, és nem tudja, hogy mit is kéne csinálni, és a kiabálás, dudálás nem oldja meg a helyzetet, ellenben ront rajta, mert csak elvonja a figyelmet, hogy most ő akar valamit mondani, közölin, vagy mire akarja felhívni a figyelmet. Az autós meg szintén nem érti, hogy miért nem reagál már a másik, miért csak áll ott, hiszen már háromszor is dudált...
Továbbá, van egy olyan automata fék a kocsiban, ami ha a körzetben veszélyt, szabálytalanságot érzékel, akkor az aktiválja magát. De Nekünk meg ugye szigorúan az utat kell néznünk. És nem tudunk az automata fékről sem. És ilyenkor jön az, hogy nem értjük a helyzetet, leblokkolunk, képtelenek vagyunk tovább haladni! Ott állunk a helyzet előtt, hogy már megint ez van, és néma értjük. Egyre jobban vizsgáljuk az autót, mert nyilván az a hibás, de nem találunk semmit, mert most is olyan mint bármi máskor. Próbálnánk megoldani a helyzetet, mert minket is feszélyez, hogy (látszólag) indokolatlanul tartjuk fel a sort. Ráadásul városi környezetben a sport autónkkal. Ezért extra bunkónak tűnhetünk mások számára. De aztán a környezet megváltozik, a kigurult labda tovább megy, elhárul a veszélyeztet, a fék felold. Mi meg nem értjük, hogy most meg már miért megy megint tovább az autó.
De nem csak a külső veszély, hanem a belső feszültség, túltelítődés is aktiválhatja a fékrendszert. Ahogy az a piros lámpás helyzetnél is történt. Ezt hívjuk meltdownnak.
A PDA, mint GPS hiánya
A PDA pedig olyan, mintha minden más autóban lenne GPS, de a miénkben meg nem. Így nincs infók arról, hogy valahol egy utca le van zárva, korlátozás alatt van, hogy nem a megszokott rend szerint lehet ott közlekedni. És ezeket a helyzeteket nagyon hamar megtanuljuk inkább elkerülni, mert ha behajtunk, akkor az nagyon zavaros, katyvaszos, nehezen értelmezhető, mert hirtelen sok új dologra kell odafigyelni, és inkább kerülünk, mintsem ott bénázzunk!
Ahogy nekünk sincs meg a neurotipikusok készlete, úgy nekik sincs meg a miénk. Csak mi látjuk a tiétekét, mert erre alapozva épül fel a társadalom, ezért folyton ott van előttünk. A mi KRESZ könyvünkben más megfogalmazások vannak. Amikkel ugyanúgy jól lehetne, adott esetben még jobban is közlekedni, de nem ez az elfogadott, nem erre épül fel a társadalom. Viszont nekünk nincs meg a többségi KRESZ könyv, és így csak a forgalomban való részvétellel próbáljuk meg gazokat a szabályokat megérteni, alkalmazni.
A megoldás a közös KRESZ
De ezekhez csak saját jegyzetes, nem rendszerezett füzetünk van. Viszont ez egy két irányú utca! A mi KRESZ könyvünk, mivel nincs érvényben, így rejtett marad, és ezért tűnünk hibásnak, hiányosnak. Pedig lehetne olyan rendszert is alkotni, ahol mindkét KRESZ könyv érvényben van. Pár szabályt mindkét félnek el kell engednie, párat meg a másik könyvéből megtanulnia. Mert ezzel járna mindenki a legjobban, és lenne egy sokkal gördülékenyebb közlekedés!
Van szerepbe beleélő készségünk is (empátia is), csak mivel másként éljük meg, és másként fejezzük ki ezt is, azaz mások az eszközeink, más készlettel dolgozunk, ezért tűnhet úgy, hogy mi ezzel nem rendelkezünk!
Ezért lenne jó, ha azt látjuk, hogy valaki nem az elvárásoknak megfelelően "közlekedik", viselkedik, akkor nem csak a megszokott módon egyre nagyobb nyomást helyeznénk rá, hanem kedvesen, nyugodtan megkérdeznénk, hogy kell e neki valamiben segíteni, és ha igen, akkor miben és hogyan?
