2020. január 11., szombat

Tényleg minden második gyerek autista lesz nemsokára?


Mi az az autizmus?


1938-ban fogalmazta meg először Hans Asperger, ausztriai orvos, a később róla elnevezett Asperger-szindrómát, melyet 1944-ben publikált először.
Leo Kanner volt a másik személy, aki az autizmust írta le, és publikálta 1943-ban az USA-ban.


Asperger a magasan funkcionáló autizmust írta le, míg Kanner a diagnózisába a értelmileg akadályozottságot is bevette a kritériumok közé.

Egyszóval 1943 előtt nem létezett olyan ember, akit autizmussal diagnosztizáltak volna. De ez nem jelenti azt, hogy nem voltak előtte autisták.

A 2010-ben felülvizsgálat alá esett BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozás), azaz az ICD (International Classification of Diseases) óta csak autizmus megnevezés létezik hivatalosan. Mondhatni, az asperger-t bevették az autizmus leírásába.

Az autizmus kritériumai:

Minőségi eltérés a szociális-kommunikációs készségekben (3/3)

  1. társas-érzelmi kölcsönösség hiánya
  2. nonverbális kommunikáció a szociális interakció szabályozásában. gyengén integrált verbális és nonverbális kommunikáció
  3. kortárskapcsolatok kialakítása, fenntartása, megértése, a kapcsolatok minősége

Rugalmatlan, repetitív mintázat az aktivitás, a viselkedés és az érdeklődés területén (2/4)

  1. repetitív motoros mozgások
  2. ritualizált viselkedés (verbális és nonverbális)
  3. korlátozott, szűk körű, nem az életkornak megfelelő érdeklődés
  4. szenzoros ingerekre adott túlzott vagy csökkent reakció


Azért mondható, hogy az enyhe, avagy magasan funkcionáló autista az Aspergeres?

Nem. Igen. Nemigen.
Azokat szokás Aspergeresnek, vagy magasan funkcionáló autistának nevezni, akiknek legalább átlagos az intelligenciája, és jól kommunikál.
De ez nem jelenti azt, hogy nekünk ne lennének nehézségeink, és/vagy ne lenne szükségünk segítségre, akár a mindennapokban is!
Közölünk többen képesek az önálló életre, és jobban hasonulunk az NT-hez (NeuroTipikus), azaz jól rejtőzködünk. Viszont akkor is furcsának, különcnek látnak minket az emberek. Ezt viszont sokszor a magasabb intelligenciának tudják be, amolyan hobókos professzor jelleggel.
Ami még megtévesztő szokott lenni, az az autizmus spektrum zavar kifejezés. Emiatt sokakban az a kép áll fel, hogy az alján az értelmileg visszamaradott, akadályozott, és tetején a kimagaslóan okosak, intelligensek vannak.
Pedig valójában arról van szó, hogy mekkora súlyosság mértéke a támogatásiigény mértéke alapján. Azaz, akinek kevesebb támogatás kell, az van a skála magasabb fokán.

De azért egyre több az autista, nem?

Nem! A diagnózissal rendelkezők száma növekszik rohamosan. Mivel 1990 előtt Magyarországon csak az önellátásra képtelen autistákat regisztrálták (!), azaz nem diagnosztizálták, így csak azoknak volt leginkább diagnózisa, akik az akkori pár szakértőhöz került. Idővel egyre több szakértő lett, és egyre több helyen kezdek diagnózist felállítani. Másrészt a diagnosztika folyamata, és kritériuma is megváltozott. Tehát egyre több diagnosztikát és egyre gyorsabban tudtak végrehajtani.

Valamint az egyre nagyobb figyelemnek, központba kerülésnek, és az internetnek köszönhetően egyre többen veszik észre magukon is a jeleket, és kérdőjelezik meg autista mibenlétüket. Ahogy én is 14 évesen, és 3 éve is. Csak 14 éves koromban, és az akkor még gyerek cipőben járó interneten fellelhető információk alapján kizártam magamat ebből a csoportból.
3 éve viszont szembe jött egy blog, ahogy egy iskolás érintett szemszögéből, és kéréseivel fordul társaihoz, tanáraihoz, mindenkihez az anyuka tollán át, akkor ismét elgondolkodtam azon, hogy akkor mot mégis autista volnék?
Felvettem a kapcsolatot a blog írójával, és beszélgetésünk alatt ajánlott nekem egy könyvet (Tony Attwood - az asperger-szindróma kézikönyve), és pár Facebook csoportot.
A könyvet elolvasva lettem bizonyos, de még nem biztos az autizmusomban.

Mint a fenti példa is mutatja, sokunk felnőttként lesz tudatába annak, hogy ő is autista. Páran hivatalos diagnózist is szereznek, de nem mindenki.
Valamint a pedagógusok körében is egyre inkább tisztában vannak az autizmus létével, ha magával a mibenlétével nem is, és egyre több gyerek, sőt inkább alig van olyan autista gyerek, akit ne küldenének ma már el 8 éves kora előtt diagnosztikára.
Ezek miatt tűnhet úgy, hogy egyre több az autista, de valójában most éljük a diagnózisok kiadásának csúcsát. Legalábbis Európában, és más fejlettebb egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban.

Mivel viszont nincsenek, és nem is lehetnek még pontos adatok arról, hogy hányan vagyunk autisták, így csak becsülni tudják ezt. Ezt pedig az aktuális diagnózisok alapján teszik. De ezekből hosszútávú következtetést levonni felelőtlenség!
Lehet, hogy nő az összlakossághoz képest az autisták aránya, de ez messzemenően nem olyan ütemben, ahogy azt sokan állítják.
Ugyanazon oldalról rögtön két cikk, lényegében ugyanaz, csak más formában, más címmel:
Azért ezeket emelem ki, mert ezekkel találkoztam a legtöbbször.

Viszont az autisták aránya jó eséllyel közel azonos amióta az ember jegyzi a történelmét. Biztosat így sem állíthatunk, de nagyon sok olyan feljegyzés van, ami arra enged következtetni, hogy az autizmus nagyon rég óta az emberiség része. Feltételezik több híres emberről is, hogy autista lehetett, de mivel ők már nem élnek, így biztosat róluk sem mondhatunk.

Ha a múltból, és régmúltból (sámánok, boszorkányok, a falu bolondja...), nem lennének erőteljes gyanúval autista emberek, akkor joggal vethetnénk fel az autizmus "terjedését".


Szóval megnyugodhat mindenki, nem lesz minden második gyerek 2025-re autista!
Már csak azért sem, mert úgy néz ki, hogy örökletes a dolog, és aki autista, az autistának is születik, és úgy is hal meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése