Reagálás a Virtuális autizmus című cikkre

A cikk amiről szó van.

Ki az a Marius Zamfir?

Egy romániai pszichológus. Még csak nem is pszichiáter. Sok problémás gyereket visznek hozzá, főleg beilleszkedési, viselkedési, és szociális nehézségek miatt.

A romániai "Autista Gyerekekért Központtal" van kapcsolatban, mert oda küldi azon gyerekeket, akiknél felmerül az autizmus, mint tünet, hogy vizsgálják ki.

De már az is erős túlzás, hogy egy ilyen kapcsolat mennyire tekinthető együttműködésnek, főleg egy ilyen erejű "tanulmány" tekintetében.

Miről szól a tanulmánya?

A tanulmánya egy 2010-2017 között végzett, 110 gyermeket érintő "tanulmány". Először is ez rettentően alacsony minta vétel. Másrészt ez egy nem homogén mintavétel, mert olyan gyerekekről szól, akiket a fent említett problémával vittek hozzá. Ezek után az sem meglepő, hogy 90%-uk aztán autizmus diagnózist kapott.

Továbbá nincsen se kontroll csoport, se későbbi ismételt felmérés. Se vak mérés, placebó kizárás. Bár ez lehet, hogy itt nem is kell.

Mennyire káros a kijelzők bámulása?

Az, hogy felméri, hogy a gyerekek mennyi időt töltenek el mindenféle kijelzők előtt is felületes. Először is nem mindegy, hogy miért, és mit csinál. Ha a család együtt néz meg egy filmet, mesét, vagy csak leültetik a gyereket a TV, számítógép elé, vagy a kezébe nyomnak egy telefont, hogy addig is el van a gyerek.

De még ha csak "egyedül" is nézi a tévét, akkor sem mindegy, hogy mit néz. A Balázs showt, vagy a Spectrumot. És az sem, hogy a szülők, felügyelő, hogyan reagál a látottakra, gyerek reakciójára. 

Ha látjuk, hogy a gyerek nevet valamin, és ezt megerősítjük, hogy vicces, ahogy a paci megy ugye?, vagy szerinted is szomorú, hogy Bambi elvesztette a szüleit?, vagy csak hagyjuk, hogy a gyerek traumalizálódjon, mert egyedül nézi végig 6 évesen a Gyilkosság az Elm utcábant...

Szóval, azért ez sokkal összetettebb, mint, hogy mennyi időt tölt el a gyerek a kijelző előtt.

Valamint, az elmúlt években, évtizedekben sokat fejlődtek kijelzők. Ma már nem a CRT (képcsöves) kijelzőket, hanem a LED, AMOLED kijelzők vesznek minket körül, amik ráadásul nem a 24, 29, 30 Hz-en vibrálnak, hanem a sokkal kellemesebb, kevésbé zavaró 60, 120, 144 Hz-en.

Az egyetlen bizonyítható káros hatása a folyamatos kijelző "bámulásnak" a szem romlása.

Milyen más hatás lehet a folyamatos információ áradatnak?

Először is, ahogy azt feljebb már írtam, nagyon nem mindegy, hogy mit nézünk, mire használjuk.

Nagyon nagy előnyt jelent ma már a korai digitális eszköz használat megtanulás, másrészt nem csak a fizikai használat, hanem annak kihasználása. Értem ez alatt azt, hogy ne csak nyomkodni tanuljuk meg az okostelefont, hanem, azt is, hogy mikor, mire, és miért érdemes használni.

Valamint a TV, számítógép használatnak szociális haszna is van/lehet. Ha a gyerek ugyanazokat nézi, mint a többi gyerek, akkor lesz közös téma, kapcsolódási pont a többekhez.

Nagyban hozzájárul a barátok, az osztály közösség elfogadott tagságához.

Mi a helyzet akkor a kijelzők jelenléte, az autizmus között?

Semmi. Első sorban azért sem, mert egy nem homogén, alacsony mintavételű "tanulmányra" alapozzák ezt a kijelentést.

Az pont olyan, mintha bemennék egy nagy autó gyárba, és hajnalban kezdők közül kiválasztanék 110 ember, és megkérdezném, hogy szokott e műszak előtt kávét inni, valamint azt, hogy mennyire elégedett a fizetésével, majd levonnám azt a következtetést, hogy a fizetés elégtelensége a kávé fogyasztása miatt van.

Ez összességében inkább ijesztegetés, mint bármi más. Persze semmiképp nem tesz jót, ha a telefont, TV, számítógépet gyerekfelügyelőnek használjuk!